Ugyanarról hosszan

Pár gondolat az április 30-i teliholdat várva

Ezen a napon este 9 órától egy kis társaság meditálni fog, mindenki az otthonában, illetve azon a helyen ahol éppen tartózkodik. Lehet hozzánk csatlakozni.

Azt gondolom, hogy azok számára, akik csak majd felnéznek az égre és rábambulnak a nagy kerek holdra elméláznak majd egy kicsit az életükön, esetleg felsóhajtanak és kívánságokat, kéréseket fogalmaznak meg magukban. Ez természetes, az emberekre hatással van a telihold, vannak akik ilyenkor igen rosszul alszanak. Azért mindenkit megnyugtatok, hogy nem jönnek a vérfarkasok. 😊

Mégis érdemes lehet egy kicsit kordába szedni az elinduló gondolat és érzés áradatot, ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani.full moon dog

Először is nyugodjunk meg. Relaxáljunk, először feszítsük meg az izmainkat, aztán ernyesszük el. Figyeljük meg a légzésünket. Csak szépen lassan, nyugodtan. Rengeteg relaxációs, és meditációs gyakorlatot le lehet tölteni a netről, akit ez érdekel annak érdemes egy kicsit utána néznie. De most ugye itt a telihold, és erről szeretnék szót ejteni. Az ellazulás művészetéről talán majd egyszer később írok.

Másodszor: Engedjük el a félelmeinket. Na jó könnyű ezt mondani. De hogyan? Általában a félelmeknek nem sok alapja van. Olyan dolgoktól félünk, ami még nem következett be, csak a fejünkben motoszkál. Dawid R. Hawkins az egyik tanítóm egyszer egy előadásában a következő kis történetet mesélte erről. Megy a halálra ítélt a kivégző helyre hogy lenyisszantsák a fejét. Elindul. Most ebben a pillanatban van valami probléma? Nincs. Nem szenved semmiben sem hiányt. Nem éhes, nem szomjas, nem hiányzik neki az illemhely. Lépdel tovább, na most van valamilyen probléma? Nem ebben a pillanatban sincs. Elérkezik a vesztőhelyre, leteszi a fejét a tuskóra. És most van valami gond? Nem nincs. Minden rendben. Nem történt semmi. Nyissz, levágják a fejét. És most mi gond? Már semmi.

Na szóval simán engedjünk el minden negatív dolgot amit csak gondolunk, vagy csak érzünk, de valójában a „most”-ban semmi közünk hozzá.

Harmadszor: Nézzünk szembe magunkkal. Ne cifrázzuk, ne szépítsük, legyünk tisztában minden jó és rossz tulajdonságunkkal, tettünkkel, gondolatunkkal, és érzéseinkkel. Nézzük kívülről, fentről, milyenek is vagyunk valójában. Aztán bocsássunk meg magunknak, és határozzuk el, hogy bizonyos dolgokon elkezdünk változtatni.

És végül, negyedszer: Kívánjunk számunkra hasznos és szép dolgokat, de soha sem úgy, hogy emiatt bárki mást akármilyen veszteség érjen. Kívánságainkban kéréseinkben legyünk őszinték. Azt kérjük amit tényleg szeretnénk. Ne felejtsünk el hálát adni azokért a dolgokért, amiket már megkaptunk.

Kellemes holdtöltés napokat kívánok mindenkinek! És ha van kedvetek imádkozással, meditálással is tölthettek egy pár percet, vagy órát, miközben ragyog a telihold.

-.-.-.-.-.-

Sárkányos képletek a kínai sorsfejtésben dragon

Előfordul, hogy a születési képletben több sárkány is felbukkan. Ez az állás a hagyományos kínai asztrológia szerint, enyhén szólva nem a legjobb. Azért elkeseredésre semmi ok, nem eszik olyan forrón a kását. Régebben összeszedtem milyen is az élet ilyen esetben, milyen tulajdonságokon kell változtatni, és mi az amit nyugodtan fel lehet vállalni.

„Először is, a sárkányok szerencsések. Kicsit az élettől elrugaszkodva élnek, végtelenül naívak, emiatt igen sok kudarc éri őket. De kiheverik. Soha nem adják fel. Álmodozóak, viszont nem mindig viszik véghez azokat a dolgokat, amikről fantáziálnak.

A sárkányok jószívűek, emiatt vissza tudnak velük élni. Ami igen érdekes, hogy ennek ellenére a sárkányok nem bosszúállóak, és ha el is határozzák, hogy törlesztenek mert akkora fájdalom éri őket, mégsem teszik meg soha. Hamar túlesnek a kudarcon.

Néha a teljesen irracionális elképzeléseiket próbálják megvalósítani, aztán visszazuhannak földre. Nem kell félteni őket, mert előbb-utóbb összeszedik magukat, meggyógyítják a szárnyaikat, és már megint csak repdesnek mindenfelé. Az ég és a föld között élnek. Nem bírják a korlátokat. Ha elfáradnak az nagyon látványos. Talán a sárkányok azok akik a leglátványosabban tudják csinálni a semmit. Több sárkánynál előfordul, ha egy munka, vagy egy kihívás túl sok, vagy túl nagy, vagy csak simán nem tetszik, akkor, mivel nem tudják melyik végén kezdjék el, azt a megoldást választják, hogy el sem kezdik. Előfordul, hogy elúsznak a tennivalók között, ilyenkor végtelenül lelassulnak, egészen addig, hogy már megint nem csinálnak semmit.

Van amikor egy kicsit bizonytalanná válnak, nem tudják eldönteni, hogy az életük melyik területe legyen a legfontosabb. Család? Munka? Hova koncentráljanak? Mivel nem tudják eldönteni, ismét visszavonulnak a saját belső világukba.

Ugyanakkor önállóak akarnak lenni, azt érzik, hogy bátrak, és meg tudnak bármit csinálni. Nagy hévvel belekapnak valamibe, aztán rövidesen feladják, és mégsem csinálják. Utána marcangolják magukat egy ideig – hogy erre sem képesek.

A sárkányok nagyon ritkán sírnak.

Hogyan lehet a földön is maradni, meg az égben is egyszerre, hogyan lehet tevékenykedni, akkor is, mikor az ember úgy érzi nem bír?

Sárkányokkal az ember egyik életfeladata, hogy megtanulja saját magát kezelni, a dolgok halogatását, akár fogcsikorgatva is, de feladni. Ez nem egyszerű.

Talán a legfontosabb és a legcélravezetőbb számukra, ha megpróbálják rendszerezni magukat, napirendet csinálni, listákat gyártani az elvégzendő dolgokról – és azokat el is végezni. Kicsit belekapaszkodni a földbe, rakoncátlan szárnyaikat megzabolázva, hogy csak akkor repkedjenek, mikor itt az ideje. Nem kell mindent feladni az első kudarc után.

Ami segít ebben, és abban is, hogy a gondolatokat, a tetteket és az érzéseket szinkronba hozza, az nem más, mint a rendszeres meditáció, az ima, a relaxáció. Több sárkánnyal a képletben szinte elkerülhetetlen, hogy valamilyen rendszeres lelkigyakorlatot folytasson.

Ha mindezt sikerül elérni, bizony az ég és a föld urává is válhat, szerencsés, boldog, és kiegyensúlyozott lesz, és nincs az a gond, az a baj, az a megpróbáltatás, ami le bírná gyűrni.

Ez egy nagyon erős állás, és csak rajtunk múlik, hogy elveszünk benne, vagy megerősödünk.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s